Szecsődy Péter: Örömlány
Garbo Kiadó
„Örömeink maguktól múlnak el, fájdalmainkat önvédelmünk oltja ki, ami meg marad, az jellegtelen, érdektelen
A kiadó:
A regény érdekes felépítésű, egy örömlány múltja, a naplója segítségével, és a jelene keveredik egészen a történet végkifejletéig.
Minden képessége megvolt ahhoz, hogy értékes, tisztelt tagja legyen a társadalomnak. A rendszerváltással, szegényen és magányosan, a tisztességét adta el.
Izgalmas, szórakoztató, és hiteles társadalmi korrajz is egyben.
„Minden jó kurva előbb utóbb megtanulja a hivatását”, mondta Ernest Hemingway egy különösen extravagáns, mojitóval, cuba libre által tarkított, sűrű éjszaka után. Itt azonban meg kell állnom, mert néhány éve Anglia könyves sikerlistáját meghódította egy örömlány naplója, amiről csak később derítették ki komoly filoszok és bibliográfusok, stiliszták, hogy az ominózus kötet egy virtigli prózaíró munkája. Az már egy másik kérdés, hogy melyik magyar író ment el a közelmúltban kurvának.
(Többen, mint Önök ezt első pillanatban gondolnák)
Itt egy kissé nézzünk enmagunkba.
Mert a regény erről szól, avagy tágabban értelmezve az önmegvalósításról.
Lássuk a kiadót:
A GARBO Kiadó közel hét éve alakult. Máté Gabriella, aki újságíróként eddig négy riportkönyvet írt, egyre kevésbé értett egyet a kiadók szempontjaival, a szerkesztők módszerével, és igazságtalannak érezte a haszon elosztását: egy kötet árából mindenkinek jut, csak a szerzőnek nem. Így vágott bele a GARBO-ba.
A kiadó első kötete a Gy. Dobos Mariann-nal együtt alkotott PANTA RHEI c. könyv volt, 70 perces zenei CD melléklettel, a hetvenes évek azonos nevű legendás rockzenekaráról.
Már a Panta rhei születésekor kialakult a kiadó „csapata”: a szerző-kiadóvezető mellett ott az állandó szerkesztő, Szecsődy Péter és a címlaptervező-tördelő Barna Ildikó.
Műfaji és terjedelmi megkötések nélkül egyetlen dologhoz ragaszkodik a kiadó a művek válogatásakor: kiadásra érdemesnek találja.
Szecsődy Péterben hatvan író lakik.
Tud prózát szerkeszteni, párhuzamosan szerkeszteni idősíkokat, egy-egy belső monológot egyéni és meghökkentő módon lezárni, van atmoszférateremtő tehetsége, alakjai plasztikusak, cselekmény vezetése gondos és izgalmas, de, mai a legfontosabb: érdekesen ír.
Ahogy könyvét kézbe vettem, még aznap le sem tudtam tenni, egészen a végszóig. Ami önmagában is stilisztikai, írói bravúr, hogy az egymást időben keresztező sorsokat képes volt egy helyt lokalizálni.
Érti a tréfát:
„Egy 17 éves fiú hazamegy, és bejelenti az apjának, hogy elveszítette a szüzességét. Az apa rögtön pezsgőt akar bontani, üljenek le, és a fiú mondja el az egészet részletesen. „Hát ülni még nem nagyon tudok, ”-böki ki a srác.
Mindenkit óva intek attól, hogy a műben egy elbukott árvalány, masamód, stb. érzelmes és könnyed bús bohéméletét lássa, mint ahogy Nabokov Lolitája sem az, aminek első pillanatra látszik. Noha a haldokló Gabriel Garcia Marquez bánatos kurvái emlékezetéről szólnak, Szecsődy Péter izgalmas, fragmentumokból építkező igényes prózája is kordokumentum, melyet a közösség számára szánt. De főszereplője éppúgy lehetne pizzafutár, mint politikai államtitkár a Nemzetbiztonsági Hivatal élén, hisz dr. Karl Marx óta tudjuk, hogy mindannyiunk eladja magát, csak az a kérdés, hogy mennyiért, s már hallom is a híres baritont a Rigoletto-ból: ”Eladó az egész világ”.
Már csak az izgalmas kérdés maradt meg bennem, hogy a rendszerváltás előzményeit más miért nem írta meg, hisz a rendszerváltás az egyéni életsíkok szálán csak minta a szőttesben, ahogy azt a drága Wilhelm Friedrich Hegel tanár úr mondta: az emberi világtörténelem evolúciós síkját az egyéni élettörténet csak generációkon keresztül megismétli. S erre Francis Fukuyama mellett Szecsődy Péter is rájött.
Szecsődy Péter sok mindent tud a kreatív írásművészetnek nevezett harcművészet Grand Slam- jében (gondolom, már a középdöntő után van és a főtáblás sorsolást várja, de meg is érdemli)
A kötet jeles szépírója használja azt a lírából eredő konvenciót, hogy olyan közel van az ember két vége, hogy óhatatlanul tudnak egymásról, mint öröm és a bánat, s azt is, hogy az embereknek vannak titkaik, csak épp azt nem tudják, hogy mik azok. És még azt is megsúgja nekünk bizalmasan, hogy hogyan alakul ki bennünk a hazugság szeretete.
Az izgalmas, torokszorító könyvben egyetlen közhelyet nem találni, az író szerencsésen elkerülte a magát előszeretettel posztmodernnek nevező irányzat üres blöffjeit. Szerkezete végig orientált, a szálak elvarrottak, és az egészből süt a megélt bölcsesség.
A minap számoltam össze, hogy az elmúlt öt évben ezerötszáz könyvről írtam recenziót.
Szecsődy Péter könyve dobogós. Mert megmondja, hogy a mákból hogyan lesz villany.
Kerekes Tamás
