Csillának a Panorámába
Cegléd divatba jött
A legendás Nyugat feltámasztásán munkálkodó, legfrissebb irodalmi folyóirat, a Budapest Bristol (annak idején a Nyugat a Bristol Kávéházban alakult meg) preferálja a ceglédi szerzőket. Már a második számában találhatunk a holt klasszikusok(Balzac, Flaubert, Tolsztoj) mellett magyar, élő kortárs szerzőt: Podmaniczky Szilárdot. Aztán a decemberi szám több meglepetést is tartogat a ceglédiek számára.
„Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának” -olvasható a címlapon Kurt Vonnegut gondolata.
A decemberi szám szerzőinek hevenyészett névsora: Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Örkény István, Lovik Károly, Charles Bukowski, Móra Ferenc, Ady Endre, Ewelyn Waugh, Dashiell Hammett, Rejtő Jenő.
És van okuk örülni a ceglédieknek, mert szerepel benne a ceglédi születésű Tömörkény István novellája, Cserna-Szabó András írása A ceglédi bicskás, és beállt a sorba Kerekes Tamás is, Az irodalmi siker titka c. írásával. A folyóirat Cegléden is kapható az újságos-kioszkokban, de Kerekes Tamás a lap decemberi számát eljuttatja a Ceglédi Városi Könyvtár számára is még szilveszter előtt. Remélhető, hogy örül Cegléd. Podmaniczky Szilárd nemrég tette közzé Szép magyar szótár c. alapvetését. Kerekes Tamás Rájdersz Dögleszt c. regénye (Bíbor Kiadó) a FISZ(Fiatal Írók Szövetsége) által kiírt regénypályázaton harmadik helyezést ért el. A művészettörténész szakma megállapítása szerint a könyv 2008 legszellemesebb és legizgalmasabb kötete volt. Úgy tűnik, hogy a sikerszéria folytatódott Kerekes Tamás számára, mert a Garbo Kiadó országos novellapályázatán annyira jól szerepelt, hogy a kiadó december elsején egy szerzői estet is rendezett számára Budapesten a Garbo Kiadó-ban.
Alant olvasható Kerekes Tamástól a lap számára eljutatott írása.
Kerekes Tamás:
A honorárium
Azt mesélik (már tudniillik Ortega Y Gasset) - a történet hitelessége persze bizonytalan -, hogy amikor az író fél évszázados pályáját ünnepelték, az Élysée-palotában rendezett nagy estélyen minden nemzet követe megjelent, hogy köszöntse a nagy költőt. Ő a nagy fogadóteremben állt, szoborszerű, méltóságteljes pózban, a könyökét a kandalló peremén nyugtatta. Sorra elhaladtak a különböző országok képviselői az ünneplő közönség előtt, és köszöntötték a francia váteszt. Egy ajtónálló érces hangon jelentette be őket:
"Monsieur le Représantant de l'Angleterre!", mire ő drámai tremolóval s égre emelt szemmel ezt felelte: "L'Angleterre! Ah, Shakespeare!" Az ajtónálló folytatta: "Monsieur le Représentant de l'Espagne!" Mire az író: "L'Espagne! Ah, Cervantes!" Az ajtónálló: "Monsieur le Représentant de l'Allemagne!" Ő pedig? "L'Allemagne! Ah, Goethe!"
Ekkor azonban egy apró termetű, tömzsi, bicegő emberkére került a sor. Felharsant az ajtónálló hangja: "Monsieur le Représentant de la Mésopotamie!"
Az író - mindeddig rezzenéstelenül, magabiztosan állt ott - erre láthatóan elbizonytalanodott. A szeme egy türelmetlen pillantással jókora kört írt le, mintha az egész világegyetemet fürkészve keresne valamit. Ám hamar jelét adta, hogy meglelte, amit keresett, és ismét ura lett a helyzetnek. S a korábbihoz hasonló patetikus hangon és semmivel sem kisebb meggyőződéssel így felelt a gömböc követnek: "La Mésopotamie! Ah, l'Humanité!"
Yersey. Angol fennhatóság alatt élő sziget, a la Manche csatorna területén. Anglia és Franciaország közt, ahonnan szabad szemmel látni a Whigt szigeteket. Itt élt a romantika legnagyobb önkéntes emigránsa. A száműzött 14 évesen színdarabot írt, negyvenévesen a Francia Akadémia tagja, majd főrendi tag és száműzött. Én a vizigót valutareform után követtem a száműzetésbe, melyet egy voluntarista realistának, egy exhíbicionista irrealistának tartott, de jelentősége vetekedett Aladdin csodalámpájának kikiáltási árával. A mester, Garibaldi barátja, alkotott egy tengerre néző kávéház teraszán, nagy művét kis híján húsz éve írta, benne szociológia, filozófia, történelem keveredett egy nagy, az emberiség jelenét és jövőjét is megidéző szerelmi szál segítségével, oly irodalmi vádirat volt, mely megdönthette volna III. Napóleon uralmát. Egy most érkező hajóról, napernyő alatt, két franciául beszélő, fiatal nő bámul ránk.
-Nézd azt a szakállas, öreg férfit. Azt a blőd, angol alakot. Hogy bámul és milyen suta.
Úgy érzem, otthon vagyunk Dudák, kereplők, trombiták feleselnek a vijjogó sirályokkal. A mellékutcákból a hordárok most érkeznek vissza, a postahajót várják. A kávéház személyzete fehér szakácsruhában szolgál ki, a teret kifogott társzekerek, gyaloghintók övezik. Divatos volt a tejfröccs, az angolok inkább kalóriákat ettek, mint ételeket, az emigránsok spiritiszták voltak. Nekik lelkesedés kellett. Abban azonban nem volt hiány.
Irodalmi sikerek eddig is akadtak. Hisz a vállas, szakállas Mester már fiatalon Aranyliliom -díjat nyert, ha jól emlékszem a toulouse-i Virágjátékokon, ahol virággal jutalmazták a legszebb költeményeket. 1862-t írtunk. Irreálisan vastag kéziratcsomó hever köztünk a kávéházi asztalon. Mellette bouillon (francia húsleves) A művészi kérdésekről beszélő őrülteket és emigránsokat már elvitte a komphajó, szűkszavú, racionális börzeszakértők azonban bőven akadtak. A Sturm und Drang volt a témájuk. Én a halhatatlan Amour című austro-neo-subanarchista operakompozícióm színrevitelét vártam. Kissé unatkoztam. A postahajót vártuk. Tegnap tudtuk meg, hogy a marokkói szultán kiutasította Abd el Kadert, német bevándorló, marxista csoportok telepedtek meg Marylandban, és Lincoln hiába kísérelte meg a polgárháború elhárítását. Lényegében arra számítottam, hogy Franciaország Ausztria felett aratott győzelme után amnesztiát hirdet. A krími háborúnak is vége volt. Ám sehol egy király, mint 1822-ben, amikor az író 2000 frankos kegydíjat kapott. Befut a postahajó. Jön a küldönc.
Már kezében is az utalvány. A kiadó előlege.
Victor Hugo felugrik, az összeget meglátván.
- Nyomorultak! - kiáltja, s ezt írja kéziratkötegére, cím gyanánt.
A honorárium
Azt mesélik (már tudniillik Ortega Y Gasset) - a történet hitelessége persze bizonytalan -, hogy amikor az író fél évszázados pályáját ünnepelték, az Élysée-palotában rendezett nagy estélyen minden nemzet követe megjelent, hogy köszöntse a nagy költőt. Ő a nagy fogadóteremben állt, szoborszerű, méltóságteljes pózban, a könyökét a kandalló peremén nyugtatta. Sorra elhaladtak a különböző országok képviselői az ünneplő közönség előtt, és köszöntötték a francia váteszt. Egy ajtónálló érces hangon jelentette be őket:
"Monsieur le Représantant de l'Angleterre!", mire ő drámai tremolóval s égre emelt szemmel ezt felelte: "L'Angleterre! Ah, Shakespeare!" Az ajtónálló folytatta: "Monsieur le Représentant de l'Espagne!" Mire az író: "L'Espagne! Ah, Cervantes!" Az ajtónálló: "Monsieur le Représentant de l'Allemagne!" Ő pedig? "L'Allemagne! Ah, Goethe!"
Ekkor azonban egy apró termetű, tömzsi, bicegő emberkére került a sor. Felharsant az ajtónálló hangja: "Monsieur le Représentant de la Mésopotamie!"
Az író - mindeddig rezzenéstelenül, magabiztosan állt ott - erre láthatóan elbizonytalanodott. A szeme egy türelmetlen pillantással jókora kört írt le, mintha az egész világegyetemet fürkészve keresne valamit. Ám hamar jelét adta, hogy meglelte, amit keresett, és ismét ura lett a helyzetnek. S a korábbihoz hasonló patetikus hangon és semmivel sem kisebb meggyőződéssel így felelt a gömböc követnek: "La Mésopotamie! Ah, l'Humanité!"
Yersey. Angol fennhatóság alatt élő sziget, a la Manche csatorna területén. Anglia és Franciaország közt, ahonnan szabad szemmel látni a Whigt szigeteket. Itt élt a romantika legnagyobb önkéntes emigránsa. A száműzött 14 évesen színdarabot írt, negyvenévesen a Francia Akadémia tagja, majd főrendi tag és száműzött. Én a vizigót valutareform után követtem a száműzetésbe, melyet egy voluntarista realistának, egy exhíbicionista irrealistának tartott, de jelentősége vetekedett Aladdin csodalámpájának kikiáltási árával. A mester, Garibaldi barátja, alkotott egy tengerre néző kávéház teraszán, nagy művét kis híján húsz éve írta, benne szociológia, filozófia, történelem keveredett egy nagy, az emberiség jelenét és jövőjét is megidéző szerelmi szál segítségével, oly irodalmi vádirat volt, mely megdönthette volna III. Napóleon uralmát. Egy most érkező hajóról, napernyő alatt, két franciául beszélő, fiatal nő bámul ránk.
-Nézd azt a szakállas, öreg férfit. Azt a blőd, angol alakot. Hogy bámul és milyen suta.
Úgy érzem, otthon vagyunk Dudák, kereplők, trombiták feleselnek a vijjogó sirályokkal. A mellékutcákból a hordárok most érkeznek vissza, a postahajót várják. A kávéház személyzete fehér szakácsruhában szolgál ki, a teret kifogott társzekerek, gyaloghintók övezik. Divatos volt a tejfröccs, az angolok inkább kalóriákat ettek, mint ételeket, az emigránsok spiritiszták voltak. Nekik lelkesedés kellett. Abban azonban nem volt hiány.
Irodalmi sikerek eddig is akadtak. Hisz a vállas, szakállas Mester már fiatalon Aranyliliom -díjat nyert, ha jól emlékszem a toulouse-i Virágjátékokon, ahol virággal jutalmazták a legszebb költeményeket. 1862-t írtunk. Irreálisan vastag kéziratcsomó hever köztünk a kávéházi asztalon. Mellette bouillon (francia húsleves) A művészi kérdésekről beszélő őrülteket és emigránsokat már elvitte a komphajó, szűkszavú, racionális börzeszakértők azonban bőven akadtak. A Sturm und Drang volt a témájuk. Én a halhatatlan Amour című austro-neo-subanarchista operakompozícióm színrevitelét vártam. Kissé unatkoztam. A postahajót vártuk. Tegnap tudtuk meg, hogy a marokkói szultán kiutasította Abd el Kadert, német bevándorló, marxista csoportok telepedtek meg Marylandban, és Lincoln hiába kísérelte meg a polgárháború elhárítását. Lényegében arra számítottam, hogy Franciaország Ausztria felett aratott győzelme után amnesztiát hirdet. A krími háborúnak is vége volt. Ám sehol egy király, mint 1822-ben, amikor az író 2000 frankos kegydíjat kapott. Befut a postahajó. Jön a küldönc.
Már kezében is az utalvány. A kiadó előlege.
Victor Hugo felugrik, az összeget meglátván.
- Nyomorultak! - kiáltja, s ezt írja kéziratkötegére, cím gyanánt.
Kerekes Tamás
„Már eddig is túl sok ember halt bele,
hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”
Magyar Irodalom Rt.
