Jane Austen: Értelem és érzelem
Lazi Kiadó
Szeged
Amellett, hogy dr. Hannibal Lecter ápolója a börtönben ezt a könyvet olvasta, más miatt is figyelemre méltó mű. Benedek Marcell kétkötetes Világirodalomtörténet-ében jól megmondta, hogy a stúdium arról szól, hogy Jancsi elveszi-e Juliskát. Austen többi regényéhez hasonlóan a cselekmény itt is a házasság körül forog: a főbb szereplők végül mind frigyre lépnek megérdemelt választottjukkal. Bármennyire fontos ez a történet megoldása szempontjából, mégsem ebben rejlik Austen elbeszélő művészetének vonzereje. A főszereplő testvérpár, Elinor és Marianne jól példázza a cím ellentétpárját, személyiségüket azonban hiba lenne úgy beállítani, mintha egyiküket pusztán az ész, másikukat pedig csupán a szenvedély vezérelné.
Austen regényében a nyelvé a főszerep: a távlatot, az ellentétek közti átmenetet a jellemábrázolásban döntő fontosságú kifejezések, tagmondatok és mondatok gondos elrendezése és visszatérő motívumai teremtik meg. Ennek köszönhetően a regény prózája pontosan leképezi az utat a valóságot elferdítő, vak szenvedélytől az ezen minduntalan győzedelmeskedni látszó józan ész logikája felé. A mű eredetileg levélregénynek indult, ám éppen a XVIII. században oly divatos levélforma elhagyása kellett ahhoz, hogy Jane Austen elemzése ilyen pontos lehessen. A cím megváltoztatása is jelzésértékű-nem egyik nézőpontból kell eljutnunk a másikba; hanem egy mindent felölelő jelrendszeren belül maradunk, amely a gondolatok visszatérő motívumaiból fakadó következtetéseket közvetíti. A szerző valamennyi általa teremtett szereplő álláspontját megfogalmazza.
Austen illuziótlan szerző. Csupa egyszerűség és józanság. Meggondolandó, hogy ugyan a nagy kor történelmi eseményei, a napóleoni háborúk nincsenek benne regényeiben, benne vannak azonban azok az emberek, akik ezeket a háborúkat vívták. Meghökkentő az is, hogy míg a szerző a romantika virágkorában élt és alkotott, hétköznapiságának egyszerűségével szemben a romantika minden eszköztára természetellenesnek hat. E műve olyan, mint egy napló, amit egy eseménytelen életű ember vezet.Ha meseszövését és alakjait ódon optika lengi be, Austen még mindig ott van a Brit Dominium 10 legkeresettebb szerzője közt, ráadásul ő volt a modern személyiségnek és az ezt a személyiséget kitermelő kultúrának első megörökítője.
A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végig-gondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved. Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik – de vajon megtalálják-e?
Elinor választottja Edward Ferrars, akit azonban ígérete máshoz köt, Marianne szívéért pedig két férfi is verseng: Mr. Willoughby és Brandon ezredes. Mellettük számos tipikus austeni karakterrel ismerkedhetünk meg, ilyen például Mrs. Jennings személye, akinek „nem volt több gyermeke két leányán kívül, kiket kitűnően adott férjhez, így hát más dolga nem lévén, most már az emberiség fennmaradó részét akarta megházasítani.”
Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest az akkori világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott karakterei, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak.
Ajánló
Mr. Dashwood halálával birtoka a fiára száll, aki rövid úton kiebrudalja mostohanővéreit, így Elinor és Marienne kénytelenek egy távoli rokon házába költözni.
Közben Elinor már szemet vetett bátyjuk feleségének bátyjára, aki ugyan nem szép, nem daliás, de Elinornak megtetszik az esze és intelligenciája. Hamarosan Marianne is találkozik egy férfival, aki hősiesen megmenti, amikor megcsúszik a sárban és megrándul a bokája. Az ígéretes kezdet után azonban meg kell küzdeniük jóakaróik és rosszakaróik pletykáival, ármányaival és cselszövéseivel.
És a két nővér harcba indul a szerelemért...
Jane Austen nem titokzatos író, így rögtön nyilvánvaló, hogy a cím két nővérre utal: Elinor a józan, az értelem, míg Marianne a szenvedélyes, az érzelem. Mindkettő a maga módján próbálkozik a szerelemmel, és majd kiderül, kinek van igaza. Az ő kettősüket azonban még több pár tükrözi, felnagyítva mind a jó, mind a rossz tulajdonságaikat.
Austen nem a gyomorszorító csavarokra épít, az elején tudni lehet, kivel mi fog történni. Nem is ezért olvassa tovább az ember, hanem mert érdekfeszítő, hogy ki mit reagál arra, ami történik vele, és másokkal. Ez utóbbi fontos; a korabeli angol vidéki élet hajtóereje a pletyka, minél több van belőle (lehetőleg egymásnak ellentmondók és zaftosak), annál inkább él a közösség. Hja, a régi szép idők!
Hogy miért szeretjük Jane Austent még ma is, az misztikum. Talán ugyanazért, amiért a kólaízű kólát vagy jót tanyálni a jégen korcsolyázás közben: „mert van benne valami”. De mi?
Austen élete térben is időben igencsak korlátok közé lett szorítva. Rövidke életének harmincöt éve eseménytelenül telt, többnyire a vidéki Angliát ismerte, és a jelek szerint nem is vágyott többre. Regényeinek szereplői ebből a középosztályból származnak, és hasonlóan izgalmas könyvéletet élnek: a fiatal nők jó partira várnak, a fiatal férfiak pedig igyekeznek ezt a várakozást megkerülve célba jutni. Pont.
Hogy mégis miért szeretjük Jane Austent még ma is, az könnyen belátható. Mert jó író. Jellemábrázoló képessége döbbenetes, elképesztő alakokat tud elénk tárni, és szó szerint: olvasás közben látjuk ezeket az embereket, ismerjük őket, nem haltak ki, ezek örök archetípusok, vagy ahogy Arisztotelész ma mondaná: arcok.
Ráadásul Austen „élő” cáfolata a feminizmusnak, igazi megelőző csapás: olyan nő, aki képes ironikusan szemlélni főhősnőit, aki nem vadászó férfiakra / áldozat nőkre bontja a világot, hanem embereket lát, esendő embereket.
A szerelem nála nem égből pottyant adomány, a szereplők igencsak megdolgoznak érte, és ez a kemény munka, valamint hogy eközben hogyan alakulnak át, az félelmetesen időtálló. Mindennek köszönhető a sok-sok filmfeldolgozás, és a menetrendszerű újrakiadás. Írhatunk bármilyen évet, Austent olvasni, újraolvasni sosem anakronizmus.
Pék Zoltán
2009. december 14.
Kerekes Tamás
„Már eddig is túl sok ember halt bele,
hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”
Magyar Irodalom Rt.
