Szoba Van Kiadó

Mi sem jelzi jobban azt a földindulásszerű hatást, amelyhez hasonlót Rousseau levélregénye (Új Heloise) tett a közönségre egy évtizeddel korábban, mint az, hogy a névtelenül megjelent első kiadás alig hat hét alatt elfogyott. A szerző az ifjú Harley, a címben szeplő „érző lélek” tapasztalataival ismerteti meg az olvasóit. Minden egyes epizódja azzal a kifejezett szándékkal íródott, hogy feltárjon egy-egy érzelmi reakciót, legyen az egy londoni prostituált hangsúlyosan nem erotikus bemutatása, vagy az érzelmek csereforgalma egy apa és elidegenedett fia között, Az ábrázolt érzelmek széles köre a szánalomtól, együttérzéstől és empátiából a jótékonykodásig és a nagylelkűségig ível.

A cselekmény fordulatai másodlagosnak tűnnek az érzelmi reakciók alapos kidolgozásához képest, Az érzelmi körkép egyes darabjai a narratív feszültség felkeltésének különösebb szándéka nélkül kapcsolódnak egymásba, máskor az ún. kiadó értesíti az olvasót, hogy bizonyos helyeken a szöveg hiányos. Mindazonáltal az a gesztus, amellyel a szerző ráirányította a figyelmét a szereplők-és az olvasóik-érzelmeire, számos korabeli írókra, s még azokhoz az esztétikai alapokhoz is hozzájárult, amelyeket már készen kaptak az új regényíró nemzedékek. Mint ahogy Dickens is pontosan tudta: a  szépirodalomnak elsősorban az olvasót kell megindítania,

Az érzelmi élet jelenségeit, az érzelmekhez fűződő intenzív, tudatos és pozitív viszonyt előtérbe állító, „antiracionalista” irodalom- és mentalitástörténeti irányzat a klasszicizmus és a romantika közti időszakban.

Az irányzat Franciaországban és Angliában jelent meg a 18. század első évtizedeiben. Német területen az 1740-es évektől, Magyarországon az 1770-es, 80-as években érvényesült. Jelentős mértékben hatott a nem fikciós műfajokra, mint pl. a napló, az elmélkedés (pl. Vauvenargues) és a levél. Elkülönítendő a rokokó és a Sturm und Drang irányzataitól; utóhatása nyomon követhető a 19. században is (romantika, biedermeier). 

Általános értelemben a fogalom az érzelmekre való képességet jelöli, egyezően a korabeli szóhasználattal. Egyben jelzi a mentalitás alapvető megváltozását a barokk és a korai felvilágosodás időszakát meghatározó sztoikus magatartással szemben. El szokták különíteni egymástól az „érzékeken nyugvó”, azaz külső tárgyak által kiváltott és a „belső”, azaz puszta elképzelésekre vonatkozó érzelmeket. A természeti benyomások által ébresztett érzelmek mellett kitüntetett szerepe van a „társasági érzelmeknek”, mint pl. a barátság, a szeretet, a szerelem és a részvét, melyeknek magas erkölcsi értéket tulajdonítottak.  

Erőteljes társadalomkritika, a fennálló rend elleni lázadás, az érzelmi, erkölcsi értékek hangsúlyozása, a teljes emberi egyéniség figyelembevétele és a polgári értékek tisztelete jellemzi. Az érzékenység új tartalommal töltötte meg a klasszicista formákat (pl. pásztori költészet, elégia, didaktikus költészet, óda), felhasználta a népköltészet eszközeit, s új műfajokat teremtett, melyekben nagy szerephez jut a kispolgári és a népi tematika. Az érzékenység törekvéseit Richardson, Rousseau, Marivaux, Prévost abbé, Bernardin de Saint-Pierre, André Chénier, Goethe, Schiller és Hölderlin valósította meg a legmagasabb szinten. 

Az érzékenységet a preromantikához kapcsolja a mindkét irányzatra jellemző ossziánizmus, a természet iránti fogékonyság, a vallásos érzés és a szerelmi tematika. E sajátosságok túlélték a francia forradalom racionalista optimizmusát és hozzájárultak a romantika kialakulásához. 

Johann Jakob Bodmer és Johann Jakob Breitinger az 1740-es években megjelent poetológiai írásaikban a lelki folyamatok kifejezéseként határozták meg a költészetet, melynek fő célja a lélek megindítása. E koncepció jegyében született például Edward Young nagyhatású epikus költeménye (The Complaint, 1742—1745, Péczeli József fordításában Éjtszakai gondolatok, 1786),FriedrichGottliebKlopstock óda- és himnuszköltészete, valamint a kor érzékeny vígjátékainak és polgári szomorújátékainak jelentős része. Az utóbbiak fő célja a színpadi hősök és a nézők közti érzelmi közösség létrehozása. Ugyanez az érzelmi azonosulás az alapja az érzékeny regénynek (pl. Richardson, Gellert, Sophie von La Roche). Goethe Wertherének megjelenése (1774) jelzi az irányzat regénybeli kiteljesedését, noha Johann Martin Miller érzelgős kolostori regényét, a Barczafalvi Szabó Dávid által magyarra fordított Siegwartot (1776)a korba magasabbra értékelték. Laurence Sterne (A Sentimental Journey, 1768) és Jean Paul az érzékenységgel ellentétes humort alkalmazta az előbbi védelmében.  

Az irányzathoz tartozó írók kultuszát már életükben különféle csoportok ápolták. Mint társadalmi mozgalom, az érzékenység elsősorban a fiatal nemzedékek és a nőolvasók körében terjedt, s szoros kapcsolatban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.