A halál kapuján túl
Magyar Teozófiai Társulat
Mi a halál? Az ember teljes megsemmisülése, vagy egy új létezés kezdete? Mi történik halálunk után, hová kerülünk, milyen élet vár a lélekre? Találkozhatunk-e még szeretteinkkel?
Ebben a könyvben nagy teozófus tanítók - C.W. Leadbeater, J. Hodson, C. Codd – válaszolják meg saját tisztánlátó kutatásaik alapján ezeket a feszítő kérdéseket. Az írások részben vigasztalást nyújtanak az itt maradóknak, a gyászolóknak, azoknak, akik ezt a kérdéskört korábban soha nem tanulmányozták. Másrészt tájékoztatást kaphatnak mindazok az érdeklődők is, akik keresik a halál utáni életről szóló tudásanyagot. (A Kiadó)
Az ezüstszál elszakad
Életünk folyamán tudatunk kifelé, az élettapasztalatok felé fordul. Amikor eljön az idő, hogy továbbmenjünk, a tudat elkezd visszavonulni befelé és felfelé. A halál azt jelenti, hogy a finomabb, átható belső ember, vagy lélek visszavonul a külső fizikai burokból.
Az alvást és a halált sokszor hasonlították már össze. „Mily csodálatos a halál” - írja Shelley - „a halál az alvásnak testvére!” Homérosz leírja az eposzi hős - a két iker (az alvás és a halál) általi - mennyei helyekre történő útját. Tény az, hogy az alvás, a halál és a mély meditáció kapuja azonos. Alváskor, mély meditációban és a halálkor a lélek visszavonul fizikai tükörképétől: ideiglenesen - az alvás és a meditáció esetében, állandó jelleggel pedig a halál beálltakor. Amíg az álom kapuján át távol vagyunk testeinktől, akkor még összeköttetésben vagyunk velük, ami tisztánlátással ezüstfényű szálnak látszik. Bárhol is jár az alvó lelke, a fényszál mindig hűen követi őt. Általa azonnal fel tud ébredni, ha megérintik a testet. De amikor a halál bekövetkezik, akkor az ezüstszál elszakad, és így már lehetetlen számára a megszokott testbe való visszatérés.
Csak egy elkopott öltözék
Amikor azok, akiket szeretünk, elhagynak bennünket a halál kapuján át, ne beszéljünk róluk úgy, mint akik egyszerűen a sírban fekszenek. Semmi sincs a sírban, csak az ember elkopott öltözéke, mely nekünk drága lehet, mert az általunk szeretett személy hordta. Olyan ez, mint ahogy anyák értékelik a kicsi cipőket, amiket gyermekeik viseltek - de a halott már nem tudja használni ezt az öltözéket. Megszabadult az élet bajaitól és egy sokkal szélesebb, szabadabb, boldogabb életet él, mint a Földön élt. Követni fogjuk mi is őt, amikor ránk kerül a sor.
„Csend! Csend! Ő nem halt meg, ő nem alszik! Ő felébredt az élet álmából.” (Shelley: Adonais) A földi élet csak egy szükséges iskola, vizsga (próbatétel) - pár évtized itt, és lehet több száz év odaát. Browning írja a költő intuíciójával: „A Földön töltött évek, a mennyben teljes kör”.
Nincs messze a csillagokon túl
A túlvilág nincs messze a csillagokon túl, hanem itt és most, körülöttünk van, a tér ugyanazon helyén található. Nem hiszik el, mert nem látják? Mindig emlékezzenek arra, hogy fizikai szemünk csak bizonyos korlátolt spektrumú rezgésekre tud reagálni, illetve nem tudja érzékelni az anyag finomabb és gyorsabban rezgő formáit. A minket körülvevő világok bár „anyagiak”, az anyag, amiből állnak, mérhetetlenül finomabb és ritkább, mint a fizikai.
Elhunyt hozzátartozóinknak mindig küldhetjük szeretetünket és hálával teli, támogató gondolatunkat, mert ott, abban a finomabb világban az ilyen erőhatások megtalálják és elérik őket.
Nagyiday Adrienne
Amikor a mindennapokban dolgozunk, tanulunk, vagy éppen pihenünk, a halál kérdése nem foglalkoztat bennünket különösebben. Amikor az értelem vezetésére hagyatkozunk, elfogadjuk a tényt, hogy minden örök körforgásban van, hiszen a lét egyik nagy törvénye, hogy ami keletkezik, megszületik, az egyszer el is múlik. Úgy, ahogy érzelmeink, a civilizációk, az alkotások körülöttünk létrejönnek a semmiből, növekednek, virágoznak, majd hanyatlanak és elmúlnak - belátjuk, hogy ugyanígy van ez az emberélettel is.
De abban a pillanatban, amikor személyesen megérint bennünket a halál, vagy elveszítjük a számunkra legfontosabb embert, akkor úgy érezzük, hogy életünk értelmét, támaszát vagy megszépítőjét veszítettük el. Mi, itt maradók, gyászolók átéljük azt a szomorúságot és fájdalmat, amit többi embertársunk is átél ilyen esetben. Átérezzük saját elmúlásunkat, saját eljövendő halálunkat is, és elgondolkodunk, hogy szinte semmit nem tudunk arról, mi történik a halál után. Egyes embertársaink akár teljes bizonytalanságba kerülnek, sőt egyes esetekben ez a bizonytalanság a haláltól való rettegéssé alakul. Mindannyiunk környezetében van olyan példa, hogy valaki önkezével vetett véget életének. Van némi homályos elképzelésünk, de nem tudjuk bizonyosan, hogy jár-e valamilyen következményekkel, és ha igen, milyenekkel jár az élet önkézzel történő kioltása.
Az egyes kultúrák és vallások halállal kapcsolatos elképzelései gyakran különböznek, lényegi pontokon eltérnek egymástól. Felmerül bennünk a kérdés: mi a halál? Az emberi létezés teljes megszűnése, vagy csak átalakulása? Tudatában van-e a haldokló annak, hogy mi történik vele? Milyen életbe lépünk be a halál után? Mi történik az öngyilkosokkal, és a gyermekként eltávozókkal? Milyen körülményekre ébred a lélek a halál után? Remélhetjük-e, hogy újra találkozunk azokkal, akiket szerettünk, és akik eltávoztak közülünk?
Ezek az írások arra ösztönöznek, hogy többségében a nyugati kultúra hagyományain alapuló képzeteink ellenére az eddigiektől eltérő nézőpontból próbáljuk megközelíteni a halál kérdését. Ha rádöbbenünk arra, hogy az ember halálával csupán egy jelképes ruha, azaz a test levetése történt meg, az ember finomabb rétegeiben továbbra is él, feldolgozza földi tapasztalatait, s készül egy újabb testet öltésre - felfogásunkban ekkor a halál, amit idáig végként éltünk meg, átváltozhat a kezdetté.
A Kiadó
