Szoba Van Kiadó

„ A John Hopkins Egyetem egyik Európát jól ismerő professzora szerint az is jól mutatja, hogy nincs európai identitás, hogy még nem találkozott senkivel, aki azt mondta volna, hogy „európaiamerikai” vagyok. Kizárólag „görögamerikai”, „lengyelamerikai”, „olaszamerikai” stb. létezik.

 

 

Beszédes az anekdota az amerikaiak sztereotípiáiról, írja a könnyed tollú szerző (Marján Attila), miszerint John Kerry elnökválasztási vereségében jelentős szerepe volt annak, hogy „úgy néz ki, mint egy francia”, és utólag talán azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha nem vallja be, hogy tökéletesen beszél franciául. Idézi Michael Steinberger borszakértőt, miszerint az USA Párizs-irigységben szenved, ami a freudi péniszirigység fogalmához hasonló állapot, csak épp a fények városával kapcsolatos. Az USA- ban a kormány gyanús dolog. Ronald Reeagan tréfálkozott így a nyolcvanas években:” Jó napot! A kormánytól jöttem,. És azért vagyok itt, hogy segítsek.” Csak épp a történelmi léptékkel mérő szerző hozzáfűzi, hogy Obama 800 milliárdos segélycsomagja idején már nem annyira ül a poén. Európa és az USA közti kapcsolatok hőfoka és intenzitása sűrűn változik. A szeptember 11-es terrortámadás után a Le Monde az alábbi főcímmel jelent meg:” Mindannyian amerikaiak vagyunk”, ugyanakkor az amerikaiak a franciák elleni utálat nevében még a sült krumplit is átnevezték, ugyanakkor, amikor az amerikai elnök legszűkebb pátriájának, Texasnak a legnagyobb külföldi befektetője Franciaország volt. A szerző első kézből való, de bennfentes információkat, pletykákat oszt meg velünk, de információit mindig tágabb fogalmi-történelmi kontextusban értelmezi. Ezt teszi akkor, amikor az Angela Merkelt hátba veregető, és az angol miniszterelnököt „Yo, Blair!”(körülbelül: ”Cső, Blair”) fordulattal üdvözlő Bush alulmúlhatatlanságáról beszél. No persze beszédes a múlt is. A történelmi összefüggések pontos megértéséhez nemcsak a hig-tech brüsszeli bürokratákat jellemzi, múlt századi szerzőket is felhasznál. Leírja Mark Twain látogatását a párizsi világkiállítás (1869) alkalmával a Bois de Boulogne-ban:” Ebben a parkban történt a múlt tavasszal, hogy egy kimondhatatlan nevű pofa ki akarta oltani az orosz cár életét egy pisztollyal. A golyó egy fába fúródott. Na, most Amerikában ezt a fát kivágták , vagy elfelejtették volna öt éven belül, de itt kincsként vigyáznak rá. Az idegenvezetők minden látogatónak meg fogják mutatni az elkövetkező nyolcszáz évben, és amikor elrohad és kidől, újat ültetnek a helyébe, és ugyanúgy folytatni fogják a régi sztori mesélését.” Tehát ebből az öhöm-ön nevelkedett magyar olvasó is megtudja, mi az a „low-tech”. Marján úr mesterien elemez folyamatokat, világtörténelmi és világgazdasági tendenciákat és briliánsak az összegzései. Így pl. leírja, hogy Kína Nyugat fegyverével győzi le ellenfeleit-a kereskedelemmel. De túlszárnyalta már fogyasztásban is. Eközben a szerző egyformán figyel a különböző, fontos mutatók közt a lélekszámra, tőkekivitelre, munkaerőpiaci-állományra, honvédelemre, innovációra, s a kötet e vonzó jellegzetességeit még igen hosszan taglalhatnám..

A gazdasági változásokat azok politikai eredményei felől értékeli, ám a kötet azonban elsősorban az egyik legfontosabb, magyar nyelven is elérhető geopolitikai kézikönyv, hacsak információinkat nem az USA Külügyminisztériumának belső dokumentumaiból szerezzük. A műben a gazdasági tények és pénzügyi mutatók új gazdasági folyamatokkal összefonódva finomítják bipolárisra beállított világképünket. Árnyaltan és történelmi szemszögből elemzi a különböző nációk egymásról kialakított képét, és egy-egy jól megválasztott frappáns anekdotával segít abban, hogy mindez roppant érzékletes és szórakoztató legyen. Úgy is fogalmazhatnék, a sokszínű Európára tekintve, hogy lehet, hogy korunk népzenéje a jazz, ám a zenében minden nép a maga blues-át keresi. Identitáskeresésünk olyan nehéz, mint becsukott szemmel szeretőt választani, még szerencse, hogy Európa más népei is ezzel a gonddal küszködnek. Ám aki Szolnokon látja feljövőben a nanotechnológiát, az nem lehet euroszkeptikus. Az UNIÓ olyan megfoghatatlan a modern stílusirányzatok korában, mint az emo a díjazott homlokzatok világában.

A könyv frappáns, humoros, elgondolkodtató, gazdagon dokumentált. Az agyonidézett szerzőkből is új gondolatot facsar, kesernyés és ironikus, az egymásnak ellentmondó nézetekből kreatív és új téziseket állít fel. Minden mondata és gondolata elgondolkodtató. Kimutatja pl.(erről még senki nem beszélt előtte), hogy az UNIÓ egyszerre fél Kínától, az iszlámtól és a hamburgerfasizmustól (a szerző nem fogalmaz ilyen sarkosan- Kerekes Tamás) A szerző metaforikus nyelvezete közelebb viszi az olvasót egy-egy jelenség megértéséhez, mint pl. akkor, amikor azt írja, hogy Kína nem a világ műhelye, inkább összeszerelő-üzeme.

Nekünk magyaroknak különösen fontos, hogy hol a térkép közepe.

A térkép, mely fölé odahajoltak a „békét szerző felek, semmit nem mutatott meg nekik a múltból. Tudjuk, hogy a párizsi békénél az Ipoly folyóról olyan információval rendelkeztek a szerződő felek, hogy az hajózható. Jó lenne a döntnökök unokáit meghívni egy ipolyi hajókázásra.

A könyvben feltett kérdések meghatározzák jövőnket. Mi lesz Európa szerepe az új világrendben? Lát-e Kína különbséget az USA és Európa közt? Új kínai-amerikai bipoláris vagy egy Európát is magába foglaló világrend vár reánk? Mit hoz magával a világválság: a kapitalizmus halálát, vagy egy új világot talán? Mit tanulhat a világ Európától, és mit kell megtanulnia Európának a világtól a biztonságos és kiegyensúlyozott új világrend megalapozásához?

 

 

 

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

 

 

A kiadó:

Hol a térkép közepe? Európában, Amerikában vagy Kínában?
A tudósok azt mondják, ott, ahol éppen rajzolják.
Arról azonban ritkán hallani, milyen világtérképet látnak az emberek Európában, Amerikában és Kínában? Mit gondolnak magukról és egymásról? Hogyan rajzolnák meg a kibontakozóban lévő új világrend térképét? Ki hova képzeli a térkép közepét?
A szerző szokatlan megközelítésben, eredeti stílusban, a mindennapi emberek szemszögéből ad csattanós és provokatív válaszokat a globális világgazdaság kihívásaira.
 

 Marján Attila évek óta Brüsszelben élő és dolgozó közgazdász, a nemzetközi kapcsolatok doktora, világgazdasági és nemzetközi politikai tárgyak oktatója. A HVG Könyveknél korábban megjelent könyvei:Az Európai Unió gazdasága, 2006

Európa sorsa – Az öreg hölgy és a bika, 2007